Portré fotózás, ami több, mint egy beállított kép
A portré fotózás számomra nem csak arról szól, hogy valakit „szépen” lefotózok.
Ez egy közös munka, ahol a kamera és a modell között kialakul egy ritmus, egyfajta bizalom, ami minden képen érezhető lesz.
Most Kondákor Ajsa Pankával dolgoztam, és azonnal tudtam, hogy ez nem csak klasszikus portré lesz. Panka energiája, testtudata és nyitottsága lehetővé tette, hogy a hagyományos portréfotózás mellett egy kicsit belekacsintsunk a modellfotó világába is.






A mozdulatok szabadsága
Szeretem, amikor egy portré fotózás közben a modell nem fél kilépni a megszokott pózokból.
Most is így volt: Panka mozdult, fordult, ugrott, és közben a kamerán keresztül láttam, ahogy a képek szó szerint életre kelnek.
Készült néhány kreatív, mozgásos fotó is – ezekben benne volt a spontaneitás izgalma. Nem állítottunk be mindent milliméterre pontosan, inkább hagytuk, hogy a pillanat vezessen. Ez az a szabadság, ami a portréfotózás egyik legjobb része.








Hangulat, fények, történet
A fényeket úgy alakítottam, hogy legyen bennük egy kis drámaiság, de közben ne veszítsük el a személyességet.
Ajsa portréi nemcsak róla szólnak, hanem arról a hangulatról is, ami ott, akkor, a fotózás alatt megszületett.

A portré fotózás számomra mindig egy történetmesélés – csak itt nem szavakból, hanem fényekből, árnyékokból és tekintetekből áll a történet.
