kissdani
Előadás a próba csöndjében
Van, amikor a fotós egyszerre operatőr, világosító és történetmesélő.
Az SZFE-n fotóztam a Tizenhét hattyúk próbáját, Esterházy Péter monodrámáját, Nadrai Zita előadásában, Kondákor Ajsa Panka rendezésében. A körülmények egyszerűek voltak: nem volt profi fénytechnika, így a világítást is nekem kellett kitalálni és megoldani
Amikor a fotós a világosító is
A körülmények nem voltak bonyolultak: nem volt profi világítás, így a fényeket magamnak kellett kitalálnom.
Ez elsőre kihívásnak tűnt, de gyorsan rájöttem, hogy ez inkább lehetőség: a fényekkel pontosan azt a hangulatot hozhatom létre, ami illik a darabhoz.
Ez valahogy még jobban közelebb vitt ahhoz, hogy értsem, mit szeretnék látni a képeken. A történet középpontjában egy nő áll, akit körülvesz a csend és a magány – és én pont ezt akartam megfogni.
Érzelmek a lencsén keresztül
A színházi fotózás egyik legnagyobb kihívása számomra az, hogy ne csak a látványt, hanem az érzelmet is rögzítsem.
Itt minden mozdulat, minden tekintet számított. Zita előadása tele volt apró, finom rezdülésekkel – és ezek sokszor fontosabbak, mint a nagy gesztusok.
Amikor a kamera keresőjén át néztem, arra figyeltem, hogy a képekben legyen helye a csendnek is. Ne csak a történet legyen jelen, hanem az az érzés, amit a darab után magaddal viszel.
Miért különleges ez a munka?
Ez a fotózás emlékeztetett arra, hogy a színházi fotózás nemcsak eseményrögzítés. Sokkal inkább egyfajta tolmácsolás: a fényképezőgép és a fények segítségével átadni azt, amit a színész és a rendező szeretne megmutatni a közönségnek.
A Tizenhét hattyúk próbáján minden egyszerű volt – és pont ezért lett különleges. Semmi nem vonta el a figyelmet az előadásról. Csak a színész, a történet és az a pár fény, amit úgy állítottam be, hogy a magány, a bizonytalanság és a belső erő egyszerre legyen jelen a képeken.
